Nagy utazás 2. nap – Irány Limoges!

Milánót magunk mögött hagyva, hamarosan az alpok lábain elterülő legelők mellett vezetett az utunk. Egyre haragosabb zöld területeken egyre tarkább tehenek legelgettek. Eleinte tejelő típusú, majd szinezetben herefordra hajazó, de mégis más formájú, kettőshasznúnak vélt állatok tarkították a domboldalakat. Valószínüleg a “Razzetta d’Oropa” névre hallgató, szimentáli fajtából származó olasz tarkát láthattunk. Jellemzően nagyobb húsformákat mutattak, mint amit a nálunk legelésző tarkáktól megszoktunk.

Olasz alpokalja

Mindenkiből meglepetést váltott ki, hogy a csepergős, párás időjárás ellenére lengőkaros szórófejekkel folyamatosan öntözték a legelőket. Minden zöld felület alagcsövezett, szórófejekkel bőven ellátott volt. Ahogy az alpesi országoktól megszoktuk, sehol egy elhanyagolt terület, sehol egy gazos útszél, árokpart…

Franciaországba a Mont Blanc alagúton jutottunk át. A mintegy 12 km hosszú alagút átszeli az alpok legmagasabb hegyét. A túloldalon gleccserekkel szaggatott vadregényes tájat találtunk. Franciaországban vagyunk.

Gleccserek a Mont Blanc környékén

Szűk szurdokok, magas hegyek között kanyargott az utunk.

Vadregényes tájakon

Nem telt sok időbe és a hegyek szelíd lankákká váltak. Szántóföldet elvétve találtunk, mindent zöld fű borított. Látható volt, hogy a tehenészetek mekkájába kerültünk. Mindjárt feltűnt, hogy nincsenek vadkerítések, villanypásztorok. Szépen nyírt sövények választották el a legelőszakaszokat egymástól.

Francia legelőkön

A fű haragos zöld volt, ápolt, kóró nélküli legelőkön hófehér charolais marhák legeltek. Jellemzően egy-egy szakaszban csak néhány állat volt, sehol sem láttunk nagy gulyát. Bővében vannak legelőnek. Ahol hiányos volt a sövény, jól látszott, hogy szögesdrót kerítés fut a bokrokban. Néhol fából készült kapuk és felhajtó rámpák szakították meg a sövények labirintusát. Ámulva tapadtunk a busz ablaküvegére. A bő füvű legelők és sövények mellett öreg tölgyesek és egymást érő patakok között vezetett utunk. Itt nem égnek ki a legelők az biztos.

Persze mindenhol szeretett fajtánk, a limousin nyomait kerestük. Jóval északabbra meg is találtuk az első gulyákat – limousin régióban. Elsőként az jutott eszembe, hogy ezek az állatok akkorák messziről, mint a mieink közelről 🙂

De közelebbi ismertséget még nem tudtunk kötni velük, mert lassan leszállt az este, mire a szálláshelyünket Limoges-ben elfoglaltuk. Nem is mozdultunk már sehova. Két napi utazás után fáradtan dőltünk az ágyba. Reméltük harmadnap végre közelről is megismerkedhetünk a régió leghíresebb marhafajtájával 🙂

Folytatása következik…

Nagy utazás 1. nap – Milano

Minden évben vágyakozva tekintettünk a tenyésztő egyesület francia szakmai útjára, de sosem szántuk rá a pénzt, aminek egy épülő kisgazdaságban számos helye van. Legendákat hallottunk arról, milyen is a fajtánk hazája, milyen is a “francia vonal” a limousin fajtában. Ebben az évben a Somme de l’Elevage kiállítás keretein belül rendezték meg a francia limousin nemzeti bajnokságot, így ha valamit tudni akartunk a fajtánk legújabb eredményeiről, ott kellett lennünk. Utazásunkat tovább indokolta, hogy elszántam magam: francia bikát hozok a gazdaságunkba…

Így hát minden korábbi elvünket hátrahagyva – miszerint a garasokat az élére állítjuk a gazdaság folyamatos fejlesztésére – rászántuk magunkat az utazásra.

Buszunk Budapestről indult október 1-én hajnalban. Izgatottan szálltunk fel, hiszen rég nem utaztunk és Milano is szerepelt az érintett városok között. A hasznosat a kellemessel összekötő túrának ígérkezett ez a szakmai utazás 🙂

Rajt!

Milánóba rég el szerettem volna jutni. Lilla már járt ott, meséket zengett a dóm kapujáról, a fedett bevásárló utcáról. Érkezés után, a szállásról a busznyi magyar állattenyésztő, csordaszellemben Szűcs Marciék után eredt bevenni a várost.

Az első nehézséget, egy olasz nyelvű, belassult metrójegy-kiadó autómatát legyőzve jutottuk a városba.

A dómtérre jutva letaglózott a kivlágított Milánói Dóm nagysága. Hatalmas tömbje fölénk magasodott és faragványai liántömegként futották be falait. Szédítő volt belegondolni, milyen hatalmas munka és művészi tudás kellett ennek a templomnak a megépítéséhez.

A Milánói Dóm fő homlokzata

A bronzból készült főkapu vagy tíz méteres magasságával és csodálatos gazdagságával elkápráztatott minket.

A dóm bronz kapuja

Persze azonnal körbejártuk az épületet kutatva Istennek azt a teremtményét, ami életünket alakítja nap mint nap: tehenet kerestünk a faragványok között 🙂 Na és aki keres, az talál!

Bizony ott a tehén, az emberi jólét alapja – bár fejét vették az évszázadok…

Mikor az áhitat kicsit csillapodott, evilági dolgok kezdtek foglalkoztatni minket: valamit ennénk így késő este már. A bevásárló utcát céloztuk meg.

A milánói Corso Vittorio Emanuele II. névre hallgató bevásárló utca.
A bevásárló utca főterét üvegkupola fedi.

Végül a gyakorlott túrázók vezették a már megfogyatkozott csoportot egy étterembe, ahol éhesen vettük át az olasz nyelvű étlapokat… Még szerencse, hogy Szűcs Marci ügyvezetőnk olasz nyelven atyáskodott felettünk…

Terülj-terülj asztalkám olasz módra 🙂

A tengeri herkentyűkből álló lakomához szakmai útmutatást is adott Marci, kihangsúlyozva a rák háthosszúság és az öt pár lábszerkezet megfelelő kialakításának tenyésztői nehézségeit 🙂

Másnap Milánót hátrahagyva az alpokon át folytattuk utunkat a francia Limoges városa felé.

Folytatás a második nappal… Irány Limoges!

Választottunk

A mai napon leválasztottuk a borjaink idősebbik felét.

Az idei nyár jóval kevesebb esőt hozott, mint a tavalyi. Ez – hiába a kiváló ormánsági legelőinknek – a tavalyi választási adatokhoz mérten meg is látszik a mért tömegekben.

Azonban a lenti táblázatban jól látható, hogy a közel azonos korú borjak, azonos választási súlyt értek el, tehát egységesebbé vált az állomány Pullo jóvoltából. Tehát “nem szór” a bikánk 🙂

A fehér sorokban található borjak leválasztásra kerültek. A kékkel jelölt sorok a még anyákkal maradó bocikat jelölik.

A mérési adatok hátteréhez tartozik, hogy hagyományosan, legelőn neveljük a borjainkat anyjuk mellett, ahol a tejen és a legelőfüvön kívül csak az utolsó hónapban kapnak abrakot kézből. Ez a bikáknál 1kg/nap adagot, míg az üszőknél kb 25dkg/napot jelent.

A választás után a bikák a majdani STV állomáshelyükre kerültek, az üszők pedig a növendékszállásra. A bikák IDE KATTINTVA megtekinthetők!

Nagybikák… a kicsik még az anyjukkal maradtak 🙂

Természetesen a széna és az abrak nagy népszerűségnek örvendett…

A szénarács az első pillanattól nagyon népszerű 🙂
Kapunk még? 🙂

A bikák négyen, az üszők tízen kerültek egy-egy istállóba.

Zalán rég nem látta a barátait, ezért felettébb örült, hiszen az OMÉK óta karanténban volt. Meg is ugrált mindenkit 🙂
Tömegjelenet a vályú mellett 🙂

A kisebb borjak az anyákkal maradnak még egy hónapig. Egy hét alatt a téli szálláson lebőgik magukat a borjú nélkül maradt anyák, addig nem sokat alszanak a falu végén lakók 🙂

A hoppon maradt anyák…
Hol van az anyukám?
Nagyfiúk lettek. Tej helyett vízzel kell oltsák a szomjukat.

2017 őszi turné időpontok

Kezdődik az őszi turné 🙂

Idén ősszel délen kezdünk, majd észak felé haladva a fővárosig jutunk állatainkkal, kiállításról kiállításra járva.

Elsőként a Szentlőrinci Gazdanapok kiállításon veszünk részt augusztus 11-13 között.

Majd Kaposváron a XI. KÁN-on szerepelnek állataink szeptember 1-3. között.

Végül Budapesten az OMÉK-on zárjuk az idei turnét szeptember 20-24 között. Így még pesti barátaink is meglátogathatnak bennünket 😉

Gyertek minél többen, találkozzatok velünk, hiszen “házhoz” visszük a Mozsi Majort!

Itt az újabb nemzedék!

A tavalyi nagy sikerű sorozathoz hasonlóan idén is elindítjuk tenyészbika jelöltjeink ismertetését!

Havi rendszerességgel felvételeket mutatunk bikaborjainkról, így velünk együtt követhetitek végig növekedésüket. Idén videofelvételekkel és családfával egészül ki már ismert fotósorozat.

Gyertek és izguljátok végig velünk az évet – kiből lesz tenyészbika a jelöltek közül!?

2017-es születésű tenyészbika jelöltjeink

Az új műsor: Mozsi Valóság”só”

2017 júniusában 30 napig követhetitek a FaceBookon élő adásban a mindennapjainkat. A mobilszolgáltatónknak köszönhetően adatmilliomosok lettünk, így betekintést nyerhettek a mindennapi rutinba, közdelmekbe és örömökbe.

A mentett epizódokat itt, az oldalunkon vissza tudjátok nézni a bal oldalon található Mozsi Valóság”só” menüpont alatt.

Tartsatok velünk ebben a hónapban!

A limousin telitalálat Magyarországon

A Magyar Állattenyésztők Lapja 2017. májusi számában Mizsei Bernadett készített velem egy interjút a hódmezővásárhelyi kiállítással kapcsolatban.

A cikk szövegét Bernadett engedélyével az alábbiakban közlöm:

Nívós díjakkal lett gazdagabb az idei Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon Mozsgai József. Az összetett verseny első helyezettje a tenyészbika kategóriában és egyben a limousin fajta győztese felnőtt bikája lett, 13 hónapos kisbikája pedig a második helyen végzett. A Mozsimajor tulajdonosa szerint a kiállítás remek lehetőség arra, hogy visszajelzést kapjon a gazda állatairól, és a rendezvény igazolta azt, hogy a kis gazdaságoknak is van létjogosultsága.

Hogyan értékeli az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda napokat?

Az idei volt az első olyan alkalom, amikor nem csak látogatóként, hanem már kiállítóként vehettem részt. Nagyon elégedett vagyok a szervezéssel. Profizmusra vall, hogy az állatok fedett helyen lehettek, a felvezetés pedig gyönyörű füves területen zajlott. Eddigi tapasztalataim szerint ez a kiállítás áll a szervezést tekintve az első helyen.

Mikor érezte először, hogy érmet nyer a bikája?

Csak amikor kimondták a bikám nevét. Egy két és fél éves és egy 13 hónapos kisbikával, illetve egy 14 hónapos üszővel indultam. A nagybika kategória azért volt érdekes, mert három szinte egykorú bika versenyzett. Bár az eredményhirdetés előtt sokan mondták, hogy az én bikám lesz a győztes, mégis óriási öröm és meglepetés volt, hogy az összevont kategóriában az idősebb első helyet nyert, a kicsi pedig a második lett, megelőzve a többi nagy bikát.

Miért döntött úgy, hogy idén részt vesz a versenyen?

Szerettem volna tapasztalatokat gyűjteni. Fiatal tenyésztőnek számítok, hiszen 2011-ben kezdtünk csak limousin törzsállományt kialakítani, és most azt szerettem volna megtudni, hogy a tenyésztői szemem jó irányba visz-e, és megfelelően állítottam-e be a takarmányozást. Tehát a kiállítás számomra egy önellenőrzés volt, nem a díjszerzés motivált. Ilyenkor a többiek munkájához is viszonyítjuk a sajátunkat. Minden évben gyönyörködöm a többiek állataiban is, ez most sem volt másképp. Nem reméltem, hogy ilyen jó eredményeket érünk el, és boldog vagyok, hogy azt a megerősítést kaptam: a tenyésztésben tartanom kell az eddigi irányt.

Ennek fényében tanácsolja a többi tenyésztő kollégának is, hogy vegyen részt a kiállításokon?

Természetesen igen, hisz a tapasztalatgyűjtésre mindenkinek szüksége van. Akkor is boldogan tértem volna haza a kiállításról, ha csak megmutathatom az állataimat, és visszajelzéseket kapok róluk. Külön öröm volt számomra, hogy a francia bírák, mint a kisgyerekek, körbeugrálták a nagy bikámat, és minden oldalról fotózkodtak vele, megtapogatták, a kisbikámat pedig megdicsérték. Akkor is megérte volna elmenni, ha arról kapok visszajelzést, hogy nem jó az az irány, amit követek, mert ekkor lehetőséget kapok a korrigálásra.

Semmilyen negatív jelzést nem kapott, amin most változtat?

Szerencsére nem. A maximumot hoztuk. Minden irányból megkaptuk a dicséretet a bíráktól. Bár a nagybika nem saját tenyésztés, 13 hónaposan vásároltuk, de kiderült: jó volt a szemem a választáshoz. Persze hiába a jól vásárolt bika, fel is kell tudni nevelni! A kisbikánknál külön kiemelték, hogy tökéletesen készítettük fel a kiállításra: jó kondícióban volt, az izomzata megfelelően telt volt, ahogy a far és a hát alakulása is, ugyanakkor vékony, finom csontozatú állatról van szó. Most az a nagy kérdés, hogy hogyan tovább a gazdálkodási vonalon. Több területen van tudásszomjam, amire az eddigieknél nagyobb hangsúlyt kell helyezzek. Például a francia kapcsolatok erősítése, az inszeminálás/természetes pároztatás kombinációja vagy az embrió programmal kapcsolatos kérdések és a gazdálkodás mérete. A harminc anyaállatommal kis gazdálkodónak számítok, bár Franciaországban a limousin törzstenyészetek átlag anyalétszáma 26, de ott mások a gazdasági körülmények. Szeretném az anyaállományt 50-60-ra emelni, mert ezzel a lépéssel jobban ki tudnám szolgálni tenyészállatokkal a piacom, de a magas minőséget még tartani tudnám.

Honnan keresi fel a legtöbb vásárló?

Főként Magyarországról. De nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az elmúlt időszakban Románia szinte kisöpörte az országot a tenyészüszők terén, és már Törökország is kezdi vinni őket, sőt, ha megszűnik az embargó, Oroszország is komoly felvásárlóvá válik. Bár egyelőre én a magyar igényt sem tudom kielégíteni. A cél tehát az, hogy rövid időn belül fel tudjak nőni a piachoz, vagyis a minőség mellett mennyiséget is tudjak nyújtani.

A takarmányozást illetően milyen irányvonalat követ?

Kaposváron végeztem állattenyésztő mérnökként. Tehát az elméleti háttér megvan az állattenyésztéshez. Emellett pedig rengeteget olvasok, és igyekszem mindenkivel beszélgetni, nemcsak takarmányozási tanácsadókkal, de a gazdatársakkal is. Ezekből az információkból próbálom leszűrni a saját magam elve szerint a takarmányozás mikéntjét. A húsmarhatartás nem olyan rettentően nehéz feladat, egy tejelő marhához képest sokkal egyszerűbb dolgunk van. Nincsenek ugyanis például olyan gondok, hogy ha véletlen a szilázsnak erjedési problémája van, akkor az azonnal megmutatkozik a csíraszámban vagy a tejminőségben. A filozófiám, hogy a marhák igényeinek megfelelő, de a lehető legegyszerűbb és legolcsóbb takarmányozást kell kivitelezni. Nyári időszakban a legeltetésre alapozok. Az állataim április végétől egészen a fagyokig kint vannak a legelőn. Igaz, szerencsések is vagyunk itt az Ormánságban, mert nyáron nem ég ki a fű. Gondot inkább a csapadékos időjárás okozhat. Ha a francia „szentháromságot” nézzük, vagyis a limousint, a charolais-t és a Blonde d’Aquitaine-t, akkor elmondható, hogy bár a limousin nagytestű húsmarhafajta, talán a legigénytelenebb a takarmányozást tekintve. Ráadásul jellegzetessége, ha valami probléma van az etetéssel, és ha változtatunk a leromlott takarmányozáson, rendkívül hamar visszaáll a kondíciója. Télen a réti szénára alapozzuk a tehenek takarmányozását. Mellé konzervgyári mellékterméket, illetve kukorica törtszemet szoktunk etetni a teheneinkkel. A bikahízlalásnál is ezeket az alapokat követjük, annyi különbséggel, hogy ilyenkor az abraktakarmány egy speciális 18 százalékos fehérjetartalmú granulátum, ami komplex takarmány a bikák számára. Az üszőnevelésnél is odafigyelünk az abraktakarmányra. Ott kevesebb a szilázs, azért, hogy ne savasodjanak az ízületek. Esetükben is magasabb, 18-20 százalékos fehérjetartalmú abraktakarmányt adunk, hogy ivarszerveik megfelelően tudjanak fejlődni.

Mekkora területen neveli az állatokat, és mekkora az állománya?

A legelőterületünk 40 hektár, ami reményeim szerint hamarosan 50 hektárra bővül. A mi legelőinket tekintve itt az Ormánságban az 50 hektár 60-70 anyát és a szaporulatát bőven el tudja látni, anélkül, hogy intenzív gazdálkodást folytatnánk. Van 26,5 hektár szántónk, ebből 12 hektár lucerna, a fennmaradó 14,5 hektáron jelenleg őszi búza van, de ősszel fűvel vetjük be, és kaszálóként használjuk majd. Tehát az abraktakarmányokat inkább megvásároljuk, nem állítjuk elő, a szálast viszont mi termesztjük. 30 anyánk, 12 növendék üszőnk és két bikánk van. A két bika közül az egyikhez most válogatunk majd le a 30 anyából néhányat. A közeljövőben állománybővítést tervezek a nagy kereslet miatt, így az idei 16 üszőborjú jó részét megtartom.

Milyen tervei vannak az állománybővítésen felül?

A gépesítést, istállótechnikát kellene rendbe hozni, fagymentes csapokat, önitatókat, és a „zöldsor” gépeit beszerezni, hisz eddig bérben kaszáltattunk, báláztattunk és sodortunk.

Hogyan látja a limousin fajta helyzetét ma Magyarországon a többi fajtához képest?

A limousin telitalálat Magyarországon. Ebben a környezetben, ahol mi élünk, kiválóan tudnak teljesíteni. Ezt igazolja a piac is, hisz nagyon nagy a kereslet rájuk, egyre nagyobb a részarányuk a többi fajtához képest. 7-800 kilóra is hizlalhatók anélkül, hogy faggyúsodjon a húsuk. Előnyük még az is, hogy a takarmányozást tekintve viszonylag igénytelen jószágok. Legelőkön való tartásra kiválóan alkalmasak, és még a kiégős legelők esetében is gyorsan helyre lehet hozni őket rátáplálással. A limousin vékony csontú fajta, ezért könnyű ellés várható tőle. A borjaik gyorsan nőnek. A hét fiatal tenyészbikánk átlagban 1544 grammos életnapi tömeggyarapodást ért el, a legjobb 1726 grammot. Ha pedig a vágási tulajdonságukat nézzük: 70 százalék körüli vágási teljesítményt adnak. A hasított félből pedig nagyon jó arányban képezhető színhús a vékony csontozat miatt. Jó tulajdonsága még, hogy fehér a faggyúja, így a húspultban is rendkívül jól mutat a húsuk.

Milyennek látja a tenyészállat és a választott borjú piacot?

Ha választott bikaborjúból minőségi terméket állít elő az ember, akkor is folyamatosan változik az áruk. Adtunk már el 750 és 1300 forintért is. Ezt sajnos nem tudjuk befolyásolni, az exportpiac határozza meg a felvásárlási árakat. De ami pozitívum: ha minőségi borjakat kínálunk, nem fordulhat elő, hogy a vásárló elálljon az üzlettől, vagyis ha minőséget tudunk előállítani, nincs hitegető vásárló. Ehhez azonban jó genetikájú állatra van szükség, ami a limousinnál adott. Bármilyen fajtára rátesszük a limousin bikát, azonnal hozza a szép húsformákat, tehát kerekedik a far, erősödik a hát, illetve az egységes vörös szín is megjelenik. Ha például egy magyartarka anyaállományra limousin bikát teszünk, legfeljebb a fejen jelennek meg hókás vagy csillagos fehér foltok, ezért egy egységes szép állományt tudunk a vásárlónak kínálni. A tenyészállatpiacot nézve nagyon nagy a kereslet. Több tenyésztársammal ellentétben én nem örülök, hogy exportra mennek tenyészállatok. Ugyanis nem biztos, hogy szerencsés, ha Románia felzárkózik hozzánk 5-10 év alatt, és a török felvásárlók eggyel keletebbre mennek vásárolni. Inkább azokat a gazdatársakat kellene szakmailag megerősíteni, akik a törvényi előírások miatt lettek állattartók, hogy földterülethez jussanak. Mi ehhez úgy tudunk hozzájárulni, hogy minden vasárnap élő adásban jelentkezünk be a „Mozsi major” Facebook és weboldalán, tapasztalatokat osztunk meg és szakértőket kérdezünk meg egy-egy marhatartással kapcsolatos témában. A mostani verseny igazolta azt, hogy a kis gazdaságoknak is van létjogosultsága, és kiugrási lehetőséget tudhat magának az, aki a legjobb tudása szerint és folyamatosan tanulva vezeti saját gazdaságát. A tanulást sosem szabad abbahagyni, mindig újabb feladatok jönnek. Hogy sikerült nyernünk a versenyen, nem jelenti azt, hogy hátradőlhetek, hiszen azt látom, most jönnek az igazán komoly feladatok.