Egykori major-lakók

Itt azok az állataink találhatók, akik huzamosabb ideig éltek a Mozsi majorban, majd eladásra (esetleg sajnos vágásra) kerültek. Sokan emlékezetesek maradnak nekünk.

Apolló

Apollo_zsanerkep_1

Apolló elköltözött tőlünk. Vérfrissítés miatt egy másik gazdaságban ügyel a tehenek boldogságára. Apollót örökös tiszteletbeli tagnak nyilvánítjuk, mint első bikánkat és aki 65 borjú apja lett nálunk!

Ő a valódi Red Bull. Az alapító “atya”. Izmoktól duzzadó, hatalmas testű, közel egy tonnás jószág tele erővel, robbanékonysággal. Nem fél semmitől, csak ijedős. Nem árt senkinek, csak fel tud borítani mindent mi az útjába kerül. Gyengéje a “nők” és a hasa. Ha nincs tehén a közelében, lehangolt. Ha nincs ehető előtte, türelmetlen és goromba. Ha jóllakott, kenyérre lehet kenni, hátára lehet ülni – persze csak a gazdának jár ez a kiváltság… próbálná meg valaki idegen! 🙂 Ételért képes olyan kedvesen nézni, mint egy ma született borjú. Imádja és kiköveteli a kényeztetést, hátvakarást. Hangulata naponta változik. Hol képes lenne eltiporni, máskor pedig a légynek se tudna ártani. Férfi minden porcikájában…nah.

Apolló és az erőfitogtatás

Pullo

A dinasztiaalapító bikánk Apolló volt. Ő már más tenyészetben hajtja a lányokat. Új reménységünk Pullo 2016 februárban érkezett  a majorba. Apollót váltotta a posztján, megkapva annak lányait is a hárembe.

Pullo ősei kiemelkedőnek számítanak a francia tenyésztőknél: apja Armoric, akinek anyai nagyapja Mas Du Clo (aki az egyik leghíresebb francia tenyészbika). Anyja Victorie, akinek apja Mozart, aki szintén a francia tenyésztés kiválósága.

Pullóról részletes leírást a képre kattintva találtok!

Pullo a kétszeres hódmezővásárhelyi nagydíjas

Marci

Franciául Marquis névre hallgató bikánk 2017 október végén érkezett a tenyészetünkbe egyenesen Franciaországból a Sommet de l’élevage 2017 kiállításról. Elegáns megjelenésű, hatalmas növekedési eréllyel és marmagassággal rendelkező bikánktól az állomány rámájának növekedését várjuk. Pullo és Marci segítségével megpróbáljuk a maximumot kihozni az ormánsági legelők adottságaiból, hogy a francia állományokra jellemző minőséget Magyarországon is elérhetővé tegyük.

Marciról részletes leírást a képre kattintva találtok!

Marci a kékvérű francia

Barbi

Barbi baba

Barbi Pamela bő tején nevelkedett. Kecsességével tűnt ki a társai közül. Anyja révén kicsit félénk volt a természete, de később szépen beilleszkedett és gazdáival is jól kijött 🙂 Szerencsére örökölte anyja kiemelkedő tejtermelését, így kiváló rámásak és izmosak voltak az utódai. Sajnos 2021-ben és 2022-ben nem vemhesült, így mennie kellett az állományból.

Nevezetes borjai:

ÁkosPatrik

Adri HU 32432 2402 2

 

Adri a “bólogatós” barát

Adri Pullo és Pamela lányaként született. Nos, ő nem örökölte anyja félénkségét, nagyon rosszcsont borjú volt. Szeretetét és ragaszkodását úgy fejezte ki, hogy mindig odajött hozzánk és nagyokat bólogatva jól hozzádörgölte a fejét az emberhez. Úgy tűnik örökölte anyja óriási tejtermelő képességét, hiszen nagyon szép erőteljes borjakat nevelt. 2022-ben nem vemhesült, így szelektálásra került.

Nevezetes borjai:

Bolyhos

Szépség

Szépség a vezértehén

Szépség igazi vezéregyéniség. Csendes, nem hivalkodó jószág, de megjelenésével lenyűgöz embert, tehenet egyaránt. Ami miatt a limousin marháról kapta a limuzin autó a nevét, az a jellegzetes “vonatfütty” hosszúságú hát. Szépség a mintapéldánya a hosszú hátú húsmarhának.  Testarányaival, nemes vonalú, tökéletes szimmetriával rendelkező fejével lenyűgöző látványt nyújt. Csendesen, határozottan tesz rendet veszekedő, rendetlenkedő alattvalói között: alaposan oldalba taszítja őket. 2012 tavasz óta nem akadt kihívója. Képes órákon át azzal foglalkozni, ki hogy viselkedik, mit eszik, merre jár a csordában. Erősen megereszkedett tőgye miatt került szelektálásra, miután nem vemhesült 2020-ban.

Nevezetes borjai:

Szepi

Liza

Kristóf

Ursula

Ursula a hatalmas

Ursula volt a vezéregyéniség, mikor mindannyian hozzánk kerültek. Ő jóval nagyobb volt a többieknél, hatalmas hátsó fertállyal és tömeges alkatával lökte odébb a vályunál felsorakozókat. Korábban jellemző volt, hogy a két oldalról megközelíthető vályunál az egyik oldalon állt Ursula, míg a másik oldalon a többi tizennégy üsző 🙂 Mivel senki mással nem foglalkozik, mint önmagával és a takarmánnyal, nem volt alkalmas a vezértehén posztra, Szépség hamar átvette tőle ezt a szerepet. Ursula szerintünk nem bánja, jól elvan a második helyen, felelősség nélkül. Sajnos tőgyhiba miatt idejekorán meg kellett válnunk tőle.

Nevezetes borjai:

Rágcsa

Kinga

Bátor

Picur

Picur, aki lehagyta a társait

Picur a legfiatalabb a kezdő állományban. Jó fél évvel későbbi születésű a többieknél, így 2012-ben még nem volt érett arra, hogy vemhesüljön. Így 2013 nyarán nem szoptatott, ami meg is látszik termetén. Míg a többiek minden energiájukat a borjúnevelésre fordították, Picur azt tűzte ki célul, hogy nagyobb, erősebb legyen mindenkinél… Így lett óriás a legkisebből. Jellemzően vidám természetű, és korábbi félénkségét barátságosságra cserélte. 2014-től minden évben kiemelkedően fejlődő borjai születnek. 2016-os bikaborja Roland fiatal bika győztes lett a XXIV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon. Kiváló tejtermelésű tehenünk. Erősen megereszkedett tőgye miatt került szelektálásra, miután nem vemhesült 2020-ban.

Nevezetes borjai:

Orsi

Roland

Virág

Dömper

Herkules

Merida

Merida a bátor

Merida a szomorú tehenünk. Régebben vidám jószág volt, azonban 2013  tavasszal halva született a borja, mégpedig sok kinlódás, több órás vajúdás során. Utána sokáig kereste borját, a téli szállás minden zugát átkutatta. Azóta szomorú szemekkel rója a legelőt.  2014-től azonban egészséges borjakat hozott világra. Merida bátorsága miatt kapta nevét. Bár velünk félénk, egyedül ő mert szembe szállni Öreglánnyal, sőt a vályúnál rendszeresen megvédte tőle a többieket! Erősségei a jó tej és egyenes hát. Merida házi vágásra került egy sérülést követően.

Nevezetes borjai:

Zita

Julcsa

 

Bella

Bella Donna

Bella igen jól fejlett tehenünk volt. Mindennek ellenére igen félénk jószág volt… Bellának nagyon jó volt az étvágya és cseppet sem volt válogatós. Amikor a többiek már elégedetlenkedtek a fű mennyisége és minősége miatt, Bella még jóízűen falatozott. Mikor a többiek fogyásnak indultak, Bella még hízott is 🙂 Szóval nem őt kellett nézni, ha jó átlag kondíciót akartunk építeni az állománynak, mert hihetetlen jó takarmányértékesítő képessége volt. Bella 2019 őszén vehem nélkül maradt és az öregség a többieknél korábban kiütközött rajta, így szelekcióban vágásra került.

Nevezetes borjai:

Majrés

Betti

Murci

Murci aki szebb, mint az anyja

Murci Csufi lányaként jött a világra. Szép, erős üsző lett a kisebb, félénk borjúból. 2016-os és 2017-es borjai az egyik legszebbek a tenyészbika jelöltek között. 2016 őszén első helyezést ért el borjas tehén kategóriában a X-ik Kaposvári Állattenyésztési Napokon. Sok szép elegáns tenyészbikával ajándékozott meg minket, szinte minden évben bikát ellett. 2020-ban sajnos hüvelyelőesés miatt kényszervágásra került.

Nevezetes borjai:

Milán

Benedek

Gergő

Unikum

 

Dóri

A szépszemű Dóri

Dóri a legszebb, legarányosabb alkatú üszőnk volt abból az évfolyamból. Pamela este a mocsár közepén hozta világra, ahonnan terepjáróval kellett kimentenünk a sakálok elől a téli szállásra. Szép nagy szemeivel kissé riadtan szokta szemlélni a világot. 2017-es bikaborja Áron tenyészbikaként lett értékesítve. Sajnos Dóri több borjat nem hozott világra méhgyulladás miatt, így nehéz szívvel vágóra szelektáltuk.

Liza

Liza a szépségkirálynő

Liza Szépség  és Apolló lánya volt. Vezértehenünk lányaként tisztában volt uralkodói származásával, büszke, emelt fővel és tartással rótta a legelőket. Erre minden oka meg is volt, hiszen rendkívül szép arányos alkattal és arccal bírt. Sajnos Liza meddőnek bizonyult, több évi próbálkozás ellenére sem lett vemhes, így vágásra került.

Zsuzsi

Zsuzsi a nagyfenekű

Zsuzsi Mustár szigorú nevelése alatt cseperedett fel. Testvéréhez Csilihez hasonlóan ő sem lehetett sokat velünk boci korában, így választás után bizalmatlanul méregetett minket a famíliára jellemző szúrós tekintetével. Persze végül őt is sikerült megszelídíteni. Korosztálya egyik legerőteljesebben izmosodó példánya volt. Lizához hasonlóan Ő is meddő lett, ezért szelektálnunk kellett.

Virág HU 32432 2344 7

Szép Virág-szál

Virág Pullo és Picur lányaként született. Sajnos két évi próbálkozás után sem vemhesült, így vágásra került.

Csili

Csili az édes-csípős

Mustár lányaként örökölte anyja szúrós tekintetét. Szigorú fizimiskája ellenére rendkívül barátságos, kedves jószág. Sokáig Ő volt az egyetlen a csordában, akinek hullámos a téli bundája. 🙂 2017-ben borja tenyészbikaként lett értékesítve. 2017 szeptemberben OMÉK különdíjas lett borjas tehén kategóriában.

Nevezetes borjai:

ZalánBendegúz

Szarvacska

Szarvacska az értelmiségi

Szarvacska igen, a szarváról kapta a nevét. Ő az egyetlen a limousin-ok közül, aki szarvakkal érkezett hozzánk. Igen szelíd, jóindulatú, csendes kultúrált lény. Veszekedéskor mindig félreáll, kerüli a konfliktusokat, de ha nincs más út, hasznát veszi szarvainak…. és ez így is volt, míg fiatal fruska volt. Majd öntudatára ébredt és szarvait fegyverként fordította társai ellen. Ezzel meg is pecsételte sorsát és Szarvacska szarvatlanka lett… Sokszor csendesen elrágódik a világ dolgain, szemét a messzeségbe fúrva gondolkodik. Szinte hallani ahogy forognak a kerekek a fejében. Ő hozta világra az első limousin borjút a majorban. Gondoskodó, de borjainak nagy szabadságot biztosító anya. Jellemzően üszőket ellik, jó magasságot, és finom csontozatot örökít.

2021-ben vemhes tehénként elköltözött egy másik gazdaságba.

Lányai közül ketten maradtak nálunk:

Lili és Rozi

Pamela

Pamela 90-60-90 🙂

Pamela nagy szemein keresztül ijedten mered a világra. Csendes, visszahúzódó jószág, pedig testalkatának köszönhetően előrébb is lehetne a rangsorban. Nevét hatalmas tőgyeinek köszönheti 🙂 2018-ban született bikaborja, Ottó 2019-ben a KÁN-on fajtagyőztes tenyészbika lett. Legnagyobb erőssége a jó tej. Borjai izmoltak és nagy növekedési eréllyel rendelkeznek.

2021-ben vemhes tehénként elköltözött egy másik gazdaságba.

Nevezetes borjai:

Dóri, Barbi, Adri, Ottó, Viki, Bárány

Bundás

 

Legbundásabb tehenünk.

Bundás az egyik legfiatalabb volt a kezdő csapatból amellett, hogy a legbundásabb és legkövérebb. Nehezen barátkozik, nem igényli a társaságot. Állandó éhségérzettel küszködik, elsőként érkezik etetéskor a vályúhoz. Ugye nem is látszik rajta? 🙂 Könnyen felismerhető dús hajáról és messzire világító fehér szemkontúrjáról. 2013-ban sajnos nem született borja, mert még túl fiatalnak bizonyult az efféle örömökhöz. De 2014-től rendre az egyik legszebb, legerőteljesebb üszőket és bikákat adja a gazdaságnak. 2017-ben iker bikaborjakat ellett, melyek kitűnőre végeztek a tenyészbikák teljesítmény vizsgáján. Jó borjúnevelő, örökített erősségei a jó tej, növekedési erély és izmoltság.

Nevezetes borjai:

Timi, LeventeAttila és Botond, Vanda

Pajti

 

Pajti a házikedvenc

Pajti a legbarátságosabb tehenünk. Egy igazi plüsstehén. Lehet vakarni a füle tövét, simogatni a hátát, átkarolni a nyakát, ránehezkedni, megcibálni az arcát, jól megdögönyözni, stb… Mikor megérkezett hozzánk, félénk pici üszőborjú volt. Sokan mondták, hogy nem volt érdemes megvenni, nem lesz belőle semmi… Aztán megnőtt, megbátorodott, és hozzánk nőtt. Füttyszóra hívható, mindig vevő egy kis vakargatásra. 2017-es születésű bikaborja a legjobb életnapi gyarapodást hozza a saját teljesítmény vizsgálaton. Erős tejű, jó borjúnevelő.

Nevezetes borjai:

Fruzsi, Bori, Csaba, Kamilla, Sára

Csufi

 

Csufi a rút kiskacsa

Csufi arca nem csak nekünk tűnik kicsit csúfnak, a többiek is vegyes érzelmekkel viseltetnek iránta. Korábban szinte kiközösítették, mostanra elfogadták. 2013-ban első borja szép üsző lett, és minden szeretetét a borjára fordította, így abban az évben az egyik legszebb, legnagyobb üsző az övé volt. Murci 2016-ban első díjas borjas tehén volt Kaposváron.

Nevezetes borjai:

Murci, Gyula, Endre

 

Hófehérke

Hófehérke, akinek mindenki gyanús
Hófehérke, akinek mindenki gyanús

Hófehérke mintha látta volna a “Gátőr” című filmet. Legfőbb jelmondata: “Az a gyanús, ha nem gyanús”! Folyamatosan résen van, figyel, és mindig két lépés távolságot tart mindentől. Kötelező oltáskor mindig menekülőre fogta a dolgot, lehetetlen helyzetekből is szabadulni tudott. Kerítésen mászott át, sorompók közül csukafejessel szabadult, a kaloda nyakszorítói között préselte át magát… igazi Houdini a lelkem… Mindemellett hihetetlen peches szegény. Már kétszer begyulladt a foga – olyan volt, mintha teniszlabda szorult volna az arcába – valami szeget talált a legelőn és kilyukadt a patája – műanyag cipőt kellett ráhúzni, ami miatt a legnépszerűbb lett a tehenek között. Nem hagytak neki békét, így addig mesterkedett, míg le nem vetette. El is áshatta, mert sosem találtuk meg. 🙂 Amellett, hogy rendkívül szórakoztató egyéniség, gyönyörű borjakat ellik, minden segítség nélkül. Hófehérke 2016-ban vágásra került mert bendője működése leromlott, a többiektől kondícióban leszakadt.

 

Bizony réges-rég olyan is megesett, hogy magyartarkák is éltek a majorban:

Öreglány

Öreglány - A goromba anyós
Öreglány – A goromba anyós

Öreglányt, a goromba anyóst eladtuk. Nem találta helyét a szabad legelőkön, hiszen istállóban született, ott is nőtt fel, így sosem szokta meg a legelést, a napfényt és a szelet… Istállós tartásba került és azonnal kezes báránnyá vedlett 🙂  Nem lehet tudni, mi teszi a marhát boldoggá… Szóval boldogan él, míg meg nem hal…

Foltos

Foltos
Foltos

Ő Öreglány leánya, aki szintén istállóból került hozzánk. Három borjúval ajándékozott meg minket. Mivel nem mi neveltük – úgy mint a limousinokat – nem igazán barátságos velünk egyik magyartarka tehén sem. Foltos néha hiányát érzi egy kis vakargatásnak, de fél perc után rádöbben, hogy erre mégsincs szüksége… 2016 kora tavaszán költözött el tőlünk.

Priscilla

Priscilla aki limousin akart lenni

Priscilla Öreglánnyal és Foltossal együtt került hozzánk. A látszat ellenére magyartarka tehén. Eleinte nehezen szokta meg az új környezetet, és Öreglány szigorú felügyelete alatt élte mindennapjait. Egy idő után feltűnhetett neki, hogy nagyon hasonlít a többiekre, így komolyan ráállt a legelésre és a hízásra, így mára egészen húsmarha jelleget öltött, és teljesen függetlenedett Öreglánytól. Beilleszkedett a limousin gulyába – ami Öreglánynak és Foltosnak sosem sikerült. Egyébként mint ábrázatja mutatja, igen bamba jószág. Békésen legelget, szénát rágcsál és nem törődik a körülötte folyó vitákkal, rangsor beli harcokkal. Egyetlen célja van: minél nagyobb pocakot növeszteni. Olykor úgy néz ki, mintha felfúvódott volna, mert a szénabála felét egyedül is képes eltüntetni fél nap alatt. Füleit hegyezni képtelen. A vízszintes síknál feljebb még sosem emelte. 2012-ben szép borjúval ajándékozott meg minket, ami sajnos 2013-ban nem sikerült. 2014-ben és 2015-ben nagyszerű bikaborjakat nevelt – akik örökölték anyjuk méla ábrázatát és apjuk izomzatát! Priscilla 2017 tavaszán vágásra került, mert megöregedvén folyamatosan elmaradt a gulyától, egyre jobban kiütközött rajta a kor…