Pedigrees tenyészüszők eladók!

5 db gyönyörű, Pullo (2017 hódmezői nagydíjas, 2017 OMÉK fajtagyőztes) apaságú, választott pedigrees üszők és 1 db VB Elite apaságú 21 hónapos üsző kizárólag együtt, decemberi átadással eladók. A csomagban kínált üszők mind kezesek, szabad tartásban, legelőn anyjuk mellett nevelkedtek. Ismerik a villanypásztort, jó legelő és gulyakészséggel rendelkeznek.

További információk, mérési adatok, fotók a képre kattintva elérhetők!

Nagy utazás 3. nap – Limoges, Lanaud

Másnap reggel korán keltünk. Fél nyolcra volt megbeszélve a reggeli, ami után a csoport indult Lanaud-ba. Így hatkor már az utcán voltunk. Nem akartuk kihagyni Limoges városát. Különben is imádok kora reggel kelni és az ébredő városokban barangolni. Látni ahogy kinyitnak a boltok, ahogy a piacon a kofák feltöltik a standokat, ahogy életre kel a város…

Na Franciaországban ez nem így megy. De akkor még nem tudtuk…

Még sötét volt, mikor elindultunk a szállótól és megcéloztuk a térkép szerinti óvárost. Nem gondoltuk, hogy időutazásban lesz részünk. Középkori városkába jutottunk, ahol a házak homlokzatán jól látszik azok faszerkezete – díszítő mintát adva minden épületnek.

Szűk, sötét, mégis barátságos sikátorok
Középkori udvar

Ahogy haladtunk egyre beljebb az óvárosba, úgy tűnt el minden modern időkre utaló épület. Végül a kőkorszak egy itt maradt tanúját is megtaláltuk, egy menhir formájában.

Egy “darabka” menhir a kőkorszakból – tudjátok, amit Obelix cipelt mindig magával 🙂

Elvarázsolt világ volt.

Középkori kápolna

Próbáltuk megkeresni a helyi piacot – már biztos kinyitott!

A piac főbejárata

Végül megtaláltuk. De a piac még zárva volt. Reggel hét óra. Mikor nyit akkor? Találtunk egy táblát: 8-kor nyit a piac. Mondjuk hétkor bizony egy lélek nincs az utcán… Mivel már nem volt több időnk, a szálloda felé vettük az utunkat. A modern városrészbe érve már voltak jelei a reggelnek: gyerekseregek vonultak az utcán és várakoztak a buszmegállókban. Iskolába indultak. De felnőtt egy sem, csak a buszsofőrök. Így tudtuk meg, hogy Franciaországban későn kelnek az emberek, csak a gyerekeket küldik korán iskolába…

Reggeli után kis zongoraleckét kaptunk ügyvezetőnktől, Szűcs Marcitól, így feltöltődve indultunk az előállt a buszra.


(Na kinek, kinek van ilyen ügyvezetője? Hát a limosoknak 🙂 )

Minden cuccunk bepakolva, irány Lanaud! Végre az első találkozás jövetelünk tárgyával, a limousin marhával. Mikor megláttuk a limousin “család” szoborcsoportját, tudtuk, hogy igen jó helyre érkeztünk 🙂

Lanaud végjegye a limousin “család” szobra

Lanaud a limousin fajta francia fellegvára: központi sajátteljesítmény vizsgálati állomás, a nemzeti tenyésztő egyesület és kereskedelmi központ irodái, élőállat aukciós aréna, limousin múzeum, limousin ajándékbolt, és limousin húsételeket kínáló étterem található itt egy helyen.

Itt fogadott minket Olivier Rambert az Interlim kereskedelmi képviselője, akivel tavasszal Hódmezővásárhelyen már jó barátságba kerültünk. Ő vezette végig a csoportunkat Lanaud-ban.

Olivier Rambert – Voici le taureau limousine 🙂 /Íme a limousin bika/

Elsőként az aukciós arénába tereltek minket, ahol egy prezentációt hallgattunk végig Lanaud-ról.

Olivier az arénában

Megtudtuk, hogy az itt található KSTV állomásra évente 700 bika kerül be a 7000 törzskönyvezett bikából. A bikák 8-9 hónapos korban kerülnek az állomásra és a szigorú küllemi bírálaton kívül szelídségi teszten kell átesniük: egy boxba zárják a bikát, majd egy gondozó a boxba mászik és egy bottal megpróbálja megsimogatni a hátát. Amennyiben a bika ezt jó tűri, maradhat. Ha kidobja a gondozót a boxból, mennie kell…

Küllemi bírálati szempontok – még a szutyak szélesség is egy fontos szempont, hiszen a legelőképességet meghatározhatja!

A tenyészbika jelöltek ezzel egyidőben szigorú állategészségügyi vizsgálaton mennek keresztül, majd megkezdik a három hetes felkészülést a teljesítményvizsgálatra. Az indítást követően 5 hónapos hízlalási időszak következik, melynél az 1 300 g/nap gyarapodást kell teljesíteniük a jelölteknek. A zárást követően a “Scoring” szakaszban a bikákat felkészítik az aukcióra, azaz a plusz hízlaláson kívül genomvizsgálaton is átesnek. Ekkor készül el a bikák fotója és adatlapja is, ami a licit-katalógusba kerül.

Tenyészbikák STV folyamata

A végzett bikákat három csoportba sorolják:

  • RJ – a végzettek 50%-a, akiket pedigrés állományra ajánlanak. A felső 5%-át alkotják a fiatal francia bikáknak.
  • Espoir (Reménység) – a végzettek 40%-a, akiket pedigrés vagy áruelőállító limousin tenyészeteknek ajánlanak. A felső 15%-át alkotják a fiatal francia bikáknak.
  • és akik nem mehetnek pedigrés állományra. Őket áruelőállító vagy keresztező szaporításra ajánlanak.
A végzett bikák besorolása

A végzett bikák aukcióra kerülnek, ahol a kategóriájuk szerinti kikiáltási árról indul a licitjük. A top RJ kaegória kikiáltási ára 2 800 Euro/egyed. Az átlag licitár 4-5 000 Euro.

Az előadást követően már égtünk a vágytól, hogy megnézhessük a kisbikákat. Nem is csigáztak minket tovább, az istállókhoz vezették a csoportot.

Olivier előadást tart az istállóknál a takarmányozásról, tartástechnológiáról.

Gyönyörű, egységes bikaállomány várt minket az egyszerű, fából készült, nyitott istállóban.

Jó volt látni, hogy az az elgondolás, ami a saját kútfejünkből pattant ki az istállókkal kapcsolatban, mennyire visszaköszön itt a limousin hazájában is.

Nyitott fa szerkezetű, egyszerű STV állomás

A takarmányozásról szóló tájékoztató elég szűkszavú volt. Azt megtudtuk, hogy milyen a fehérje aránya az abrakban, de arra a kérdésre, hogy milyen fehérjehordozókat használnak ennek elérésére, kitérő válaszokat kaptunk.

Nem tudtam leakadni az épületek egyszerűségéről és célszerűségéről, így körbefotóztam amit találtam…

STV istálló külső szerkezete
Szénapajta fából készült nagy fesztávú tetőzete. A szalufák is fából vannak, a héjalás valamilyen üvegszálas vagy műanyag hullámlemez.
A szénapajta tartószerkezete és oldalburkolása

Mikor már jól kinézegettük magunkat, meghívást kaptunk egy ebédre: limousin steak-re 🙂 A nagy befogadóképességű étteremben szépen megterített asztalokkal vártak minket.

A limousin steak-hez bordoux-i vörösbor dukált!

A steak szárazon érlelt húból készült, vékony sült kéreggel, ami az én tesztésemet nagyon elnyerte – sokakéval ellentétben- így be is gyűjtöttem néhány kollega érintetlen hússzeletét 🙂 A hihetetlen finom, omlós hús nagy kulináris élmény volt.

“Véresre” sütött steak, amiből nem szivárog semmi a száraz érlelésnek köszönhetően.

Persze az étteremben minden apróság arra emlékeztetett, hol is vagyunk…

Lanaud végjegye sótrató alakban 🙂
Limo tehenegelés 🙂

Végül a limo-shopban kötöttünk ki, ahonnan vásárlás után indultunk tovább farmlátogatásra, így elbúcsúztunk Lanaud-tól.

Csoportkép Lanaudban

De a farmlátogatás már egy következő történet lesz…

Folytatása következik!

Nagy utazás 2. nap – Irány Limoges!

Milánót magunk mögött hagyva, hamarosan az alpok lábain elterülő legelők mellett vezetett az utunk. Egyre haragosabb zöld területeken egyre tarkább tehenek legelgettek. Eleinte tejelő típusú, majd szinezetben herefordra hajazó, de mégis más formájú, kettőshasznúnak vélt állatok tarkították a domboldalakat. Valószínüleg a “Razzetta d’Oropa” névre hallgató, szimentáli fajtából származó olasz tarkát láthattunk. Jellemzően nagyobb húsformákat mutattak, mint amit a nálunk legelésző tarkáktól megszoktunk.

Olasz alpokalja

Mindenkiből meglepetést váltott ki, hogy a csepergős, párás időjárás ellenére lengőkaros szórófejekkel folyamatosan öntözték a legelőket. Minden zöld felület alagcsövezett, szórófejekkel bőven ellátott volt. Ahogy az alpesi országoktól megszoktuk, sehol egy elhanyagolt terület, sehol egy gazos útszél, árokpart…

Franciaországba a Mont Blanc alagúton jutottunk át. A mintegy 12 km hosszú alagút átszeli az alpok legmagasabb hegyét. A túloldalon gleccserekkel szaggatott vadregényes tájat találtunk. Franciaországban vagyunk.

Gleccserek a Mont Blanc környékén

Szűk szurdokok, magas hegyek között kanyargott az utunk.

Vadregényes tájakon

Nem telt sok időbe és a hegyek szelíd lankákká váltak. Szántóföldet elvétve találtunk, mindent zöld fű borított. Látható volt, hogy a tehenészetek mekkájába kerültünk. Mindjárt feltűnt, hogy nincsenek vadkerítések, villanypásztorok. Szépen nyírt sövények választották el a legelőszakaszokat egymástól.

Francia legelőkön

A fű haragos zöld volt, ápolt, kóró nélküli legelőkön hófehér charolais marhák legeltek. Jellemzően egy-egy szakaszban csak néhány állat volt, sehol sem láttunk nagy gulyát. Bővében vannak legelőnek. Ahol hiányos volt a sövény, jól látszott, hogy szögesdrót kerítés fut a bokrokban. Néhol fából készült kapuk és felhajtó rámpák szakították meg a sövények labirintusát. Ámulva tapadtunk a busz ablaküvegére. A bő füvű legelők és sövények mellett öreg tölgyesek és egymást érő patakok között vezetett utunk. Itt nem égnek ki a legelők az biztos.

Persze mindenhol szeretett fajtánk, a limousin nyomait kerestük. Jóval északabbra meg is találtuk az első gulyákat – limousin régióban. Elsőként az jutott eszembe, hogy ezek az állatok akkorák messziről, mint a mieink közelről 🙂

De közelebbi ismertséget még nem tudtunk kötni velük, mert lassan leszállt az este, mire a szálláshelyünket Limoges-ben elfoglaltuk. Nem is mozdultunk már sehova. Két napi utazás után fáradtan dőltünk az ágyba. Reméltük harmadnap végre közelről is megismerkedhetünk a régió leghíresebb marhafajtájával 🙂

Folytatása következik…

Nagy utazás 1. nap – Milano

Minden évben vágyakozva tekintettünk a tenyésztő egyesület francia szakmai útjára, de sosem szántuk rá a pénzt, aminek egy épülő kisgazdaságban számos helye van. Legendákat hallottunk arról, milyen is a fajtánk hazája, milyen is a “francia vonal” a limousin fajtában. Ebben az évben a Somme de l’Elevage kiállítás keretein belül rendezték meg a francia limousin nemzeti bajnokságot, így ha valamit tudni akartunk a fajtánk legújabb eredményeiről, ott kellett lennünk. Utazásunkat tovább indokolta, hogy elszántam magam: francia bikát hozok a gazdaságunkba…

Így hát minden korábbi elvünket hátrahagyva – miszerint a garasokat az élére állítjuk a gazdaság folyamatos fejlesztésére – rászántuk magunkat az utazásra.

Buszunk Budapestről indult október 1-én hajnalban. Izgatottan szálltunk fel, hiszen rég nem utaztunk és Milano is szerepelt az érintett városok között. A hasznosat a kellemessel összekötő túrának ígérkezett ez a szakmai utazás 🙂

Rajt!

Milánóba rég el szerettem volna jutni. Lilla már járt ott, meséket zengett a dóm kapujáról, a fedett bevásárló utcáról. Érkezés után, a szállásról a busznyi magyar állattenyésztő, csordaszellemben Szűcs Marciék után eredt bevenni a várost.

Az első nehézséget, egy olasz nyelvű, belassult metrójegy-kiadó autómatát legyőzve jutottuk a városba.

A dómtérre jutva letaglózott a kivlágított Milánói Dóm nagysága. Hatalmas tömbje fölénk magasodott és faragványai liántömegként futották be falait. Szédítő volt belegondolni, milyen hatalmas munka és művészi tudás kellett ennek a templomnak a megépítéséhez.

A Milánói Dóm fő homlokzata

A bronzból készült főkapu vagy tíz méteres magasságával és csodálatos gazdagságával elkápráztatott minket.

A dóm bronz kapuja

Persze azonnal körbejártuk az épületet kutatva Istennek azt a teremtményét, ami életünket alakítja nap mint nap: tehenet kerestünk a faragványok között 🙂 Na és aki keres, az talál!

Bizony ott a tehén, az emberi jólét alapja – bár fejét vették az évszázadok…

Mikor az áhitat kicsit csillapodott, evilági dolgok kezdtek foglalkoztatni minket: valamit ennénk így késő este már. A bevásárló utcát céloztuk meg.

A milánói Corso Vittorio Emanuele II. névre hallgató bevásárló utca.
A bevásárló utca főterét üvegkupola fedi.

Végül a gyakorlott túrázók vezették a már megfogyatkozott csoportot egy étterembe, ahol éhesen vettük át az olasz nyelvű étlapokat… Még szerencse, hogy Szűcs Marci ügyvezetőnk olasz nyelven atyáskodott felettünk…

Terülj-terülj asztalkám olasz módra 🙂

A tengeri herkentyűkből álló lakomához szakmai útmutatást is adott Marci, kihangsúlyozva a rák háthosszúság és az öt pár lábszerkezet megfelelő kialakításának tenyésztői nehézségeit 🙂

Másnap Milánót hátrahagyva az alpokon át folytattuk utunkat a francia Limoges városa felé.

Folytatás a második nappal… Irány Limoges!

Választottunk

A mai napon leválasztottuk a borjaink idősebbik felét.

Az idei nyár jóval kevesebb esőt hozott, mint a tavalyi. Ez – hiába a kiváló ormánsági legelőinknek – a tavalyi választási adatokhoz mérten meg is látszik a mért tömegekben.

Azonban a lenti táblázatban jól látható, hogy a közel azonos korú borjak, azonos választási súlyt értek el, tehát egységesebbé vált az állomány Pullo jóvoltából. Tehát “nem szór” a bikánk 🙂

A fehér sorokban található borjak leválasztásra kerültek. A kékkel jelölt sorok a még anyákkal maradó bocikat jelölik.

A mérési adatok hátteréhez tartozik, hogy hagyományosan, legelőn neveljük a borjainkat anyjuk mellett, ahol a tejen és a legelőfüvön kívül csak az utolsó hónapban kapnak abrakot kézből. Ez a bikáknál 1kg/nap adagot, míg az üszőknél kb 25dkg/napot jelent.

A választás után a bikák a majdani STV állomáshelyükre kerültek, az üszők pedig a növendékszállásra. A bikák IDE KATTINTVA megtekinthetők!

Nagybikák… a kicsik még az anyjukkal maradtak 🙂

Természetesen a széna és az abrak nagy népszerűségnek örvendett…

A szénarács az első pillanattól nagyon népszerű 🙂
Kapunk még? 🙂

A bikák négyen, az üszők tízen kerültek egy-egy istállóba.

Zalán rég nem látta a barátait, ezért felettébb örült, hiszen az OMÉK óta karanténban volt. Meg is ugrált mindenkit 🙂
Tömegjelenet a vályú mellett 🙂

A kisebb borjak az anyákkal maradnak még egy hónapig. Egy hét alatt a téli szálláson lebőgik magukat a borjú nélkül maradt anyák, addig nem sokat alszanak a falu végén lakók 🙂

A hoppon maradt anyák…
Hol van az anyukám?
Nagyfiúk lettek. Tej helyett vízzel kell oltsák a szomjukat.

Vezércikk

A Magyar Állattenyésztők Lapja 2017 októberi számában remek összefoglalót találtunk az őszi kiállítási szezonról.
A Szentlőrinci Gazdanapoktól a KÁN-on át az OMÉK-ig jelen voltunk tenyészállatainkkal, így a cikkben is több helyen szerepelünk és szinte minden oldalon megjelent fotónk.
A Gazdanapoknál bővebb bemutatást is kapott a Mozsi Major, ahol a cikk kitér az internetes megjelenésünkre, a marhatartás “fortélyait” bemutató videóinkra.

A cikkíró megjegyzi, hogy “A szakmaiságot és a részletességet, pontos megfogalmazást ugyan sokszor vitatják a szakma tradícionális képviselői, de abban mindenki egyetért: sok hasznos információval látja el a világot ez a farm”.

Igen, ahogy az ismertségünk nőtt (főként az idei kiállításokon elért sikereinknek köszönhetően), a szakma “tradícionális” képviselői közül néhányan kissé görbe szemmel kezdtek minket szemlélni.
Most hat éve, hogy a Mozsi Majort megalapítottuk, épp 2011 októberében érkezett meg a kezdő állományunk. Hat év nagyon rövid idő ebben a szakmában. A szakma “tradícionális” képviselői számára teljességgel érthetetlen, hogy lett az ország legismertebb limousin farmja egy kisgazdaság, ahol egy MTZ teljesít szolgálatot és mindössze hárman dolgoznak. Hogy érhet el egy mikrovállalkozás ennyi idő alatt ilyen ismertséget, hogy kaphat ennyi figyelmet…
Hogy érhet el olyan eredményeket, amivel a komoly anyagi hátterű, több százas állománylétszámú “tradícionális” szereplőket a dobogó tetejéről leváltja…

Erre egy válaszunk van: irdatlan sok munkával, határtalan lelkesedéssel, szakma- és állatszeretettel. No és persze teljes nyitottsággal az érdeklődők, tenyésztőtársak felé. Nem titkoljuk az eredményeinket, hiszen büszkék vagyunk rájuk, de nem titkoljuk a nehézségeinket, problémáinkat sem. Tanulni vágyunk – sokszor Tőletek tanulunk – és amit megtanulunk, azt továbbadjuk. Nincs titkos összetevőjű takarmányunk, titokzatos, féltve őrzött tartástechnológiai módszerünk. Nem zárjuk el a gazdaságunk az érdeklődők elől, nem vonulunk félre a kiállításokon, hanem esőben, hidegben, forróságban az állataink mellett találtok minket és minden érdeklődőt szívesen fogadunk.
Vannak olyan “tradícionális” képviselői a szakmának, akik hiányolják a pontos megfogalmazást, részletességet, szakmaiságot a videóinkból, cikkeinkből. Számukra a válaszunk az, hogy sosem egyetemi szintű előadás volt a célunk: csakis a gyakorlati tapasztalatok átadása élő adásban, állataink mellől. A szarvasmarha tartás örömének és küzdelmeinek a megosztása olyan küszködő kisgazdaságokkal, mint amilyen mi is vagyunk. Mert a videóink nekünk szólnak. Nekünk, kisgazdáknak, akik nem a tradícionális zárt, titkolózó világot keressük, hanem azt amiben a tapasztalat és a tudás megosztásra kerül. Nem irigyei vagyunk a másik sikerének, hanem erőt merítünk belőle a nehéz időszakokra.

Ez nem “tradícionális” viselkedés. Ez valami új és érthetetlen ebben az országban. Ha ennek az új dolognak részesei, netán kezdeményezői lehettünk videóink által, azt mutatja, jó úton járunk és a Mozsi Major több tudott lenni, mint egy “tradícionális” limousin farm.

Mint ahogy a cikk írója is utalt rá: a Mozsi Major újhullám a marhatartásban – és mi ettől vagyunk boldogok 

2017 őszi turné időpontok

Kezdődik az őszi turné 🙂

Idén ősszel délen kezdünk, majd észak felé haladva a fővárosig jutunk állatainkkal, kiállításról kiállításra járva.

Elsőként a Szentlőrinci Gazdanapok kiállításon veszünk részt augusztus 11-13 között.

Majd Kaposváron a XI. KÁN-on szerepelnek állataink szeptember 1-3. között.

Végül Budapesten az OMÉK-on zárjuk az idei turnét szeptember 20-24 között. Így még pesti barátaink is meglátogathatnak bennünket 😉

Gyertek minél többen, találkozzatok velünk, hiszen “házhoz” visszük a Mozsi Majort!