Egyéb

Húsmarha Szeminárium

Régóta dédelgetek egy álmot.

Egy álmot, ami arról szól, hogy termékforgalmazóktól, fajtáktól, szervezetektől függetlenül létrejöjjön egy gyakorlati szemléletű „szeminárium”.

Szeminárium, ami kezdő és gyakorló gazdáknak, képzettségi szinttől függetlenül befogadható tudásmegosztáson alapul. A tudást pedig olyan gazdatársak és a gyakorlati életben jártas tudományos emberek adják át, akik a saját szakterületükön valami kiemelkedőt, egyedit alkottak – na és a legfontosabb: ezt a tudást meg is akarják osztani másokkal a gazdatársak és az ország javára.
Javára, mert gyakorlati, a napi gazdálkodásban, az állatokkal való foglalkozásban és gazdaságunk eredményességének érdekében hasznosítható tudásról volna szó.
Nem elvont fogalmakról, nem űrtechnológiai lózungokról, nem nagygazdasági megoldásokról. Gyakorlati, kisgazdaságokban alkalmazható szaktudásról.

Ez az álmom úgy tűnik Isten és sok jószándékú, tenni akaró ember segítségével valóra válik.

Az ÁT Kft. nagy hagyományokkal rendelkezik kiemelkedő szakmai színvonalú szemináriumok rendezésében a tejelő ágazatban. Most rendezőként és szakmai mentorként felkarolta a kezdeményezésem: tartsunk gyakorlati személetű oktatást húsmarhatartóknak!
Előadóknak az országban ismert és saját területükön elismert szakembereket sikerült meghívni.

Szeretnél többet tudni a húsmarha tartásról? Itt az alkalom.
Már évtizedek óta ezzel foglalkozol, nincs aki újat mondjon? Gyere el, hallgasd meg az előadásokat és mondd el a véleményed: van új a nap alatt, vagy nincs?
– Az állatok értékesítésével folyamatos problémák vannak? Keressünk új utakat, megoldásokat.
– A bevételeken már nem tudsz feljebb srófolni? Nézzük meg hogyan tudod az adottságaidat jobban kihasználni, hogy tudsz költségeket csökkenteni a nevelés, hízlalás során.
– Nem elég gazdag a legelőd? Mit lehet tenni a jó borjúnevelő gyepterület érdekében?
– Nehéz tenyésztői szemmel nézni az állatokra? Segítünk kiválasztani, mit hagyjunk meg utánpótlásnak, melyik anyát milyen bikával párosítsunk piacos borjak érdekében.
– Sok embert igényel az állatokkal való munka, „neveletlenek” az állataid? Hogyan segít rajtad, ha szelidek az állatok és ezt hogy is lehet elérni?

Hogy a szemináriumi előadások függetlenségét megőrizzük, függetlennek kell lennünk támogatásoktól is.
Természetesen egy egész napos rendezvény költségekkel jár attól függetlenül is, hogy non-profit rendezvényről van szó. Mi nem akarunk eladni Neked semmit, nincs termékreklám, rábeszélés.
Csak tudásmegosztás, párbeszéd.

Így egyetlen támogató van: Te magad!
A részvételi díj a költségek fedezésére előregisztráció esetén (2018. december 31-ig) 15 000 Ft + Áfa. Január 25-ig történő regisztráció esetén 18 000 Ft + Áfa

Regisztráció: Rácz Henriett(+36 20 329 5227) szeminarium@atkft.hu

Függetlenségünkkel hagyományt szeretnénk teremteni.
Ehhez azonban Rád is szükség van!

Gyere el, találkozzunk Gödöllőn 2019. február 5-én és indítsunk útjára egy közös álmot mindannyiunk és országunk javára!

Részletes info: http://www.mozsimajor.hu/wp-content/uploads/2018/11/Húsmarha-szeminárium.pdf

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .