Természetvédelem

Az Aranysakál kártétele

A Magyar Vadászlap szeptemberi számában megjelent egy cikkem az aranysakál kártételével kapcsolatban. Az írás válasz volt a korábbi lapszámokban, illetve az online és sugárzott médiában egyaránt elterjedt üdvözítésre, mely a sakál magyarországi megjelenését jellemzi.

Aranysakál – az állattartó szemével

A Magyar VADÁSZLAP júliusi számában megjelent „Ismétlés a tudás anyja” című riportban, mely az aranysakál terjedésével, táplálkozási szokásaival foglalkozott, vadászok és kutatók mondták el tapasztalataikat erről a kártékony vadról. Hiányoltam azonban az állattartók hangját, pedig nekünk van talán a legtöbb ismeretünk a sakálok tavaszi és nyár eleji táplálkozási szokásairól.

Baranyában, azon belül is az Ormánságban extenzív húsmarha-tartással foglalkozom, vagyis állataink április végétől november végéig szabad tartásban a legelőn tartózkodnak, és kizárólag fűvel táplálkoznak. A tartástechnológiára jellemző, hogy ez alatt az idő alatt az állatok a szabad ég alatt éjszakáznak, mivel sokszor a téli szállásuktól távol legelnek. Őrzésüket villanypásztorral oldjuk meg. Mivel a környékbeli gazdálkodók jellemzően 40-50 anyaállatos állományokat tartanak, éjjeliőr, pásztor alkalmazását nem termeli ki a gazdaságuk, így éjjel is kizárólag a villanypásztor oldja meg a védelmet. Tudni kell, hogy a rideg tartású marhák általában vadabb jószágok az istállósoknál, így lopástól nem igazán kell tartani.

Azonban egyetlen kártevőnk mégis van: az aranysakál.

Nálunk jelent meg az országban legelőször, és talán itt él a legnagyobb sűrűségben is, köszönhetően a zsombékos, nádas, Dráva ártéri tájadottságnak. Naplemente után a lakott települések központjában is hallható a kórusban éneklő sakálvonyítás. Megszokott esti „ének” ez a környéken lakóknak. Tavasszal és nyár elején a juhnyájak, marhacsordák veszélyben vannak a sakáloktól. Juhok esetében a gyengébb, sánta felnőtt egyedek, illetőleg a bárányok – akár egy-kéthónapos is – pásztor és pásztorkutya mellett sincs biztonságban. Éjjel, a pásztor lámpafényében a legelőszéli bokrokban fel-le mozognak a tucatjával megjelenő világító szempárok. Lesik az alkalmat a bárányok elragadására, a kutyák kikerülésére. Juhot elletni legelőn régóta nem lehet, de a bárányok egy-két hónapos koráig sem tanácsos az anyákat legeltetni a sakálok támadásai miatt.

Marhatartásban szintén jellemző, hogy legelőn elletni a környéken igen nagy felelőtlenség, ugyanis az anyát ellés közben többen lefoglalják a sakálok, a kipottyant borjút pedig a falka többi tagja támadja meg.

A fentebb említett cikkben volt olyan statisztika, mely szerint a sakálok gyomrában 50 százalékban zsigereket találtak. Utaltak rá, hogy nem kellene a vadászoknak a lőtt vad zsigereit a területen hagyniuk, hiszen a sakálok minden bizonnyal ezeket fogyasztják. Nos, nem feltétlenül van ez így, elég lenne az állattartókat is megkérdezni. A megtalált sebzett borjú és borjútetemek azt bizonyítják, hogy a sakál zsákmányszerzési módszere nagyban különbözik a kóbor kutyák vagy akár a farkasok módszereitől. Akinek volt „szerencséje” kóbor ebeket zsákmányszerzés közben megfigyelni, az tudja, hogy áldozatukat addig hajtják, míg ki nem fárad, majd megfojtják. Csak ezután kezdik meg a zsákmány szétszabdalását. Tudományos feljegyzések, filmek szerint a farkas is hasonlóan teríti le áldozatát.

A sakálok taktikája azonban merőben más. Csoportosan támadnak, az áldozatot körülfogják, majd lágyékon sebzik és a lágyékseben keresztül a zsigereket kihúzzák az élő áldozatból. Nincs kifárasztás, nincs fojtás. Erre a módszerre tanú lehet néhány túlélő borjú, mely több nappal a támadás után, lágyéki sérülései miatt pusztul el, illetve a megtalált borjútetemek. Fojtásnak nyoma sincs, a zsigerek pedig hiányoznak. Az anyaállatok féltve őrzik borjaikat, azonban az ellő állatok általában félrevonulnak a csordától, így védtelenekké válnak a falkában támadókkal szemben. Mivel a borjú nagyobb falat annál, hogy a vészjelzésre megérkező csorda elől elvonszolják, így a legcélszerűbb megoldást választják a ragadozók: zsigerek rablása gyorsan, energiatakarékosan. A csorda a borjút megvédelmezi, így a sakáltámadásnak áldozatul esett állatokat általában megtaláljuk „sértetlenül”, kizsigerelve. Ez lehet a magyarázata a nagyarányú zsiger bendőtartalomnak.

 

Az aranysakál zsigereket rabolt az újszülött borjútól
Az aranysakál zsigereket rabolt az újszülött borjútól

A gödöllői konferencián volt olyan vélemény, amely szerint nem tudják sajnálni az olyan állattartókat, akik a sakálok kártételétől szenvednek, miért nem térnek vissza a régi pásztoroltató állattartásra, illetve miért nem hajtják éjszakára védett helyre állataikat. Nem tudom, hogy a tisztelt véleményformálók tisztában vannak-e a fentiek költségvonzatával? Az uradalmi gazdaságokban a cselédek alkalmazása kifizetődő volt a csorda őrzésére, azonban manapság nem futkosnak zsellérek a majorban, súlyos adó és járulék vonzata van minden egyes alkalmazottnak. Mindemellett nincsenek már egybefüggő nagy legelőterületek egy kézben. Tagolt, egymástól távol lévő legelőkön folyik a gazdálkodás manapság, így fizikailag sem oldható meg a védett éjszakai elszállásolás.

Újszülött borjú mentése a sakálok elől
Újszülött borjú mentése a sakálok elől

Összefoglalva: a sakál megjelenése nagy terhet jelent és komoly anyagi kárt okoz az állattartóknak – nem csak a közvetlen károkozással, hanem a tartástechnológia átalakításával, a többlettakarmányozással együttesen –, melyet vad által okozott kártételként az állattartók a vadásztársaságok felé előbb-utóbb érvényesíteni fognak.

Meggyőződésem, hogy csak a sakálok módszeres és tervszerű gyérítése jelenthet megoldást az Ormánságban a vadgazdálkodók és az állattartók részére egyaránt.

4 hozzászólás

  • Rabi István

    Mi Csongrád megyében Szegeden külterületen élünk és van lehetőségünk állatokat is tartani, de csak a saját szükségleteink részére, illetve a birkákat a szokásos fűnyírásra is használjuk.
    sajnos nagyon sűrűn lehet hallani esténként sakál üvöltést, amit semmi mással nem lehet össze téveszteni. Eddig csak hallotuk őket, de be is mutatkoztak az elmúlt napon, vagyis 2015 február 27.-én a nappali, vagy a kora esti órákban.
    Állatainkat minden este elzárva tartjuk a sötétedés beállta után.
    Tehát sajnos a tegnapi napon elvittek 2 nagy termetű házi kacsát, 3-at megsebesítettek, elvittek 3 nagy termetű bráma tyúkot, megsebesítettek 4 db-ot.
    A megsebzett állatokat felpucoljuk és elfogyasszuk.
    Most nem merjük kiengedni a szárnyas jószágokat mert attól tartunk, hogy újabb támadás várható.
    Egyszerűen tehetetlenek vagyunk, a 4 ha terület be van kerítve drót kerítéssel, szinte naponta csinálnak rajta átjáró lyukakat, egyszerűen elrágják a kerítésdrótot.
    Mi a megoldás?
    Üdvözlettel egy szomorú állat tartó.

    • Mozsi

      Tapasztalatunk szerint ha csak 4ha területről van szó, jó megoldás a régi magyar kutyafajta, a komondor, melyet szabadon kell tartani a bekerített területen. Kiváló területőrző és alkatából kifolyólag képes szembeszállni a sakálokkal. Öblös ugatásával, rendíthetetlen, nyugodt lelkületével messzire riasztja a sakálokat. Nálunk a téli szállással szomszédos terüleről is eltakarodtak a sakálok és a szálláson való átjárás is megszünt a komondor hatására. Nagyon jó kutyafajta, nem akar hierarchiában gazdája fölé kerülni és igénytelen. Pont erre a feladatra tenyésztették ki a honfoglaló őseink!
      Nagyobb gond a bekerítetlen nagy legelőterületek, mert ott nem lehet a kutyát szabadon engedni.
      Remélem segítettem!

  • Kutyás Krisz

    Három magyar agár, csodálatosan kivégzi a sakálokat, tapasztalatból mondom.Komondor, és kuvasz is jó, egy ismerősömnek három középázsiai juhász kutyája van, azóta nincsen aranysakál, mert kipusztítottá, és a rókát, kóbor kutyákat is!!!

Hozzászólás a(z) Kutyás Krisz bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .